3. fejezet
Avagy, ismerkedj a falkával!
Mi lökdös ennyire? Életre kelt a plüssmacim, vagy mi? Álmosan, nagyot nyújtózva kelek fel az ágyamból, és... EZ NEM AZ ÉN ÁGYAM! Hol az én ágyam, mit keresnek itt a lányok?! Mit keresek én itt?! Aztán megrohamoztak az emlékek...
Egy ember, egy farkas, halál, fejbe dugás a homokba, vagy mi, és elrablás. Várjunk... Akkor mi most egy vérfarkas otthonában vagyunk?! Olyan gyorsan pattantam fel, hogy sikeresen átestem Reah-n, így arccal a földön landoltam. Éljen az energia dús ébredés! És hirtelen mindennemű kopogás, és figyelmeztetés nélkül kinyílt az ajtó, én meg még mindig ugyanabban a pózban voltam; állam a talajon, fenekem meg az ágynak döntve. Hát, ja, hülyén nézhettem ki, ez nem kétséges.
- Ó, látom felébredtél. A barátaid eléggé... Mély alvók. - jelent megg az ajtóban Axel.
- Azok. - morogtam, majd láttam, hogy Reah felül az ágyban, álmos szemeit dörzsölgetve. Most mit csináljak? Üssem le, vagy mi?! Nyújtózkodott egy nagyot aztán körülnézett, s szemei tenyérnagyságúak lettek.
- Hol vagyunk?! Jézus, hol a fenébe vagyunk?! Mit keresel itt Lia? És miért van itt Jess is?! - kezdett kiakadni. Hoppá, ennek nem lesz jó vége, ha nem csinálok valamit.
- Reah... Emlékszel arra, amit álmodtam? - kérdeztem, mire megtörten bólintott. - Nos, Ő az a farkas, akit álmomban láttam. - mutattam az ajtóban álló feketeség felé. Reah jó párszor végig futtatta rajta a szemeit, majd szemöldök ráncolva nézett rám.
- Hol vagyunk, Lia?
- Nem tudom. Szerinted én önszántamból jöttem ide?! Az a bolhafészek leütött! - keltem ki magamból, majd inkább halkabbra vettem a hangom. - Tudod, Ő a fővezér. Bandavezér, alfa, nagyfőnök, hívd úgy ahogy akarod. De ne szúrj ki vele.
- Miért? - hangja remegett. Hát, örülök, hogy nem csak én félek!
- Agyarai vannak. Vérfarkasok.
- Ugyan, Lia, ne nézz hülyének. Szerinted ezt ki hinné el? - kérdezte cinikusan. Igen, Ő volt a világon az az ember, akinek mindenáron bizonyíték kell ahhoz, hogy hinni tudjon. Én nem nagyon akarom látni azt a bizonyítékot, az biztos...
- Öhm, öhm, anya, csak még öt perc... - nyögte Jessy, majd a másik oldalára fordult. Minden kétséget kizáróan Ő volt a legjobb alvó a bandában.
- Megmutassam? - dörmögte mély hangon Axel. Ah, ez még itt van?
- Hol vagyunk, Axel? - kérdeztem, kissé oldalra billentett fejjel.
- Párizsban, egy vérfarkas városban.
- MI VAN?! - kaptuk fel a fejünket egyszerre Reah-val. Ekkor Jess felült az ágyban.
- Mi van, lányok? Hol vagyunk? - ásított. Aztán... Visszadőlt a párnára. Mondhatom, nagyon érdekelte.
- Megmutassam? - ismételte magát Axel, majd kivillantotta hosszú agyarait. Kezén a körmök egy pillanat alatt karmok lettek, szemfogai megnyúltak. Ezzel nem csak engem ijesztett halálra, és tudatta velem, hogy nem a Kész átverés! showban vagyok, hanem Reah-val is, aki ugyanúgy le volt fagyva, mint én.
- A-akkor nem fogsz elengedni minket? A-a sakk mi-miatt? - dadogtam. Én, dadogtam! Életemben nem dadogtam még, vagyis igen, de hát így.
- Ja. Ne aggódjatok, a családotokat meg a többit Jack elintézi. - Ez volt az a pillanat, amikor felpattantam a padlóról.
- De ugye nem öltök meg senkit? - aggódtam. Az kéne még csak, hogy agy ember halála a lelkemen száradjon.
- Hn. Nekem nem úgy tűnt, mintha bármelyik családtagodat szeretnéd.
- Mi közöd van hozzá?
- Ugye nem fogtok megenni minket? - szált be a beszélgetésbe Reah is.
- Miért jön mindenki ezzel? - tette fel magán a kérdést, majd kisétált a szobából.
~*~*~
- Mióta lehetünk itt? - kérdezte Jessica. Igen, ez engem is érdekelt. Legalább a lányokat ne keverte volna bele ez a hülye alfa! Kopogtak az ajtón, majd miután Reah kimondta a "Gyere." szót, kinyílt. Egy körülbelül velünk egy idős, mosolygós lány jött be az ajtón, egy tálcával a kezében.
- Sziasztok! - köszönt, mire én csak bólintottam, a többiek meg köszöntek. - Biztos éhesek vagytok. - Nem is. - Hoztam egy kis kaját.
- Honnan tudjuk, hogy nem mérgezett? - húztam össze szemeim, mire a lány csak sóhajtott, de a mosoly nem fagyott le az arcáról.
- Ha akarod, mindennek megeszem a felét, oké? - kérdezte mosolyogva, majd elvett egy sütit, és leült a földre, ahol mi is ültünk. - A nevem Stella Night.
- Reah vagyok.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
